A mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódó tudományos konferenciát szervezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemeskürty István Tanárképző Kar (NITK) Nemzeti Pénzverésünk Fénykora Kutatóműhelye szeptember 15-én, az egyetem John Lukacs Társalgójában. Az esemény a történelmi korszakot numizmatikai, gazdasági, pénzügyigazgatási, valamint régészeti és emlékezetpolitikai szempontból vizsgálta – Hunyadi Mátyás (1458-1490) uralkodásától a tizenöt éves háború (1591-1606) koráig – neves szakértők közreműködésével, akik arra keresték a választ, milyen gazdasági lehetőségekkel rendelkezett a Magyar Királyság a XVI. század első évtizedeiben, hogyan finanszírozták a végvárrendszert és a hadsereget, valamint mit árulnak el a korszakról az érem- és pénzleletek.
Deli Gergely, az NKE rektora és a konferencia védnöke köszöntő beszédében kiemelte: Mohács a magyar történelem egyik meghatározó, ugyanakkor a veszteség és az újrakezdés szimbólumává vált eseménye. Hangsúlyozta, hogy a hadtörténeti események mögött mindig ott vannak a pénzügyi és gazdasági erőforrások, az államszervezet és a hatalom működésének kérdései. „Mohács megértéséhez nem elegendő kizárólag a csatát vizsgálni, hanem a mögötte meghúzódó társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat is fel kell tárni” – emelte ki a rektor, aki szerint a korszak pénzügyi viszonyainak vizsgálata arra is támpontot ad, hogy pontosabban lássuk, milyen lehetőségekkel és korlátokkal rendelkezett a Magyar Királyság 1526 előtt. Mint hangsúlyozta, ez az NKE számára is fontos megközelítés, hiszen az állam működőképessége ötszáz évvel ezelőtt is függött az intézményektől, a rendelkezésre álló tudástól és az anyagi erőforrásoktól. „A múlt megértése pedig a jelen és a jövő megalapozottabb értelmezéséhez is hozzájárulhat” – tette hozzá Deli Gergely.
Veszelszki Ágnes, az NKE NITK dékánja a pénztörténeti megközelítés sajátosságaira hívta fel a figyelmet köszöntőjében. Mint mondta, egy érme egyszerre mindennapi használati tárgy és történeti forrás: megjelenhetett a királyi kincstárban, a kereskedő erszényében, a katona zsebében vagy éppen egy paraszti háztartásban. „Rajta van az uralkodó képmása, de mögötte ott van egy állam gazdasági teljesítőképessége, pénzügyi politikája, kereskedelmi kapcsolatrendszere és nem utolsósorban az emberek mindennapi élete” – hangsúlyozta a dékán, majd külön kiemelte a mohácsi csatatér numizmatikai leleteinek jelentőségét. Hozzátette: A Mohács-problematikával Nemeskürty István is foglalkozott a magyar történelem összefüggéseiben, ezért különösen megtisztelő, hogy ennek a konferenciának otthont adhat a kar.
Nagy Balázs, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének főtitkára, valamint az NKE NITK Nemzeti Pénzverésünk Fénykora Kutatóműhely tudományos munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy Mohács története nem ért véget a csata napján, ugyanis az azt követő események számos részletét az írott források hiányosan őrizték meg, ezért különösen fontosak a régészeti és numizmatikai leletek. „Ahol az írott forrás elhallgat, ott néha megszólal a föld” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a leletek az egykori emberek döntéseiről is sok információt adnak.
Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója a Magyar Királyság pénzügyeit és a Fuggerek szerepét vizsgálta előadásában. Kifejtette, mekkora pénzügyi mozgástérrel rendelkezett az ország Mohács előtt, és milyen eszközökkel próbálta előteremteni a háborúkhoz szükséges forrásokat. Kitért arra, hogy a XVI. század elején Európa-szerte növekedtek a hadviselés költségei, így felértékelődött az adóztatás, a hitelfelvétel és a pénzügyi reformok szerepe. Kenyeres István szerint a Mohács előtti Magyar Királyság éves bevételi lehetőségei nagyjából 350 ezer aranyforint körül lehettek, miközben a katonai kiadások jelentős részét már a végvárrendszer fenntartása felemésztette. Az előadásban külön kitért az 1523-as költségvetési tervezetekre is, majd kiemelte a nova moneta bevezetésének részleteit.
Bertók Gábor, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója a mohácsi csatatér régészeti és numizmatikai kutatásának eredményeit ismertette. Az előadás az írott forrásokat – köztük Brodarics István beszámolója – mutatta be, hozzátéve, hogy nincs két egyforma rekonstrukció. Részletezte, hogy a kutatás ezért a történeti források mellett a fizikai bizonyítékok szisztematikus gyűjtésére és térképezésére helyezte a hangsúlyt: a vizsgált területen több ezer érméhez kapcsolódó adatot gyűjtöttek össze, e mellett a leletek térbeli eloszlása, valamint a fegyver- és egyéb fémtárgyak koncentrációja újabb támpontokat adhat a csatatér helyének meghatározásához, ugyanakkor a történeti forrásokban szereplő falu és templom nyomainak azonosítására is kísérletet tettek.
Cseh Valentin kutató Nándorfehérvár 1521-es ostromának pénzügyi hátterét vizsgálta: azt mutatta be, hogy Mátyás király halála után hogyan szűkült a Magyar Királyság saját bevételi mozgástere, miközben a déli végvárrendszer fenntartása egyre nagyobb terhet jelentett. „A kincstár nem tudta finanszírozni a végeknek a költségét, és azoknak az irányítói, bánok vagy egyes végvárak vezetői, kapitányai ott a saját pénzükből finanszírozták ezt meg” – emelte ki az előadó. Hozzátette: az 1521-es ostrom idején Magyarország már nem rendelkezett olyan katonai és pénzügyi erővel, amellyel időben megfelelő segítséget tudott volna nyújtani Nándorfehérvárnak.
Tóth Dominik, az NKE NITK Történelem és Társadalom Tanszék egyetemi tanársegédje előadásában azt vizsgálta, milyen költségekkel járt a katonai szállítás a 15–16. század fordulóján. Részletezte a szekerek, lovak és a hozzájuk kapcsolódó felszerelések előállításának, javításának és fenntartásának költségeit.
Mátyás-Rausch Petra, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Humán Tudományok Központ (HTK) Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa online előadásában az erdélyi bányavárosok akkori helyzetét, fejlődését és igazgatását mutatta be. Mint mondta, ezeknek a településeknek a középkorban kialakult kiváltságai – köztük a városi önkormányzat, a saját bíráskodás és a bányászathoz kapcsolódó jogok – a XVI. században is nagyrészt fennmaradtak.
Draskóczy István, az ELTE Bölcsészettudományi Kar (BTK) Középkori Történeti Tanszékének professor emeritusa Nagybánya Mátyás-kori bányászatáról tartott előadást, kitérve Erdély tágabb gazdasági viszonyaira is. Az előadás kitért a Landus-jelentésként ismert forrásra is. Mint mondta, Nagybánya Mátyás király uralkodása alatt a Magyar Királyság aranytermelésének és pénzverésének egyik meghatározó központja volt, fejlődését pedig a királyi gazdaságpolitika is befolyásolta.
Kálnoki-Gyöngyössy Márton egyetemi tanár, az NKE NITK Nemzeti Pénzverésünk Fénykora Kutatóműhely vezetője Szerencsés Imre életútját, pénzügyigazgatási szerepét és utóéletét vizsgálta, kitérve a róla kialakult irodalmi képre is, hiszen Szerencsés alakja Jókai Mór több művében, Krúdy Gyula Mohács című regényében, valamint Molnár Ákos A hitehagyott című művében is megjelenik. Az előadás különleges forrása volt egy XV. századi kézirat, amelynek egyik tulajdonosi bejegyzése Szerencséshez köthető, hozzátéve, hogy a kézirat 2024-ben aukcióra került, jelenlegi tulajdonosa azonban nem ismert. Kálnoki-Gyöngyössy Márton korábbi kutatásaira támaszkodva fenntartotta azt az álláspontját, hogy a források alapján megalapozott Szerencsés Imre alkincstartói szerepe.
Novák Ádám, a Debreceni Egyetem Magyarország a Középkori Európában Kutatócsoport tudományos munkatársa a Déri Múzeum numizmatikai gyűjteményét, azon belül pedig a II. Lajoshoz és a mohácsi korszakhoz kapcsolódó emlékérmeket mutatta be, amelyek között szerepelt II. Lajos lovas dísztallérja, valamint több arany- és ezüstemlékérem. Az előadó külön kitért egy 1525-re datált portrééremre, amely II. Lajost profilból ábrázolja, továbbá egy ritka, hatszoros súlyban vert aranyéremre is.
Nagy Balázs felszólalásában a mohácsi korszak numizmatikai kutatásának módszereit mutatta be, amely egyszerre épített terepmunkára, régészeti feltárásokra, múzeumi anyagokra, magángyűjteményekre és korábbi leletadatokra. Részletezte, hogy a Csátalja, Kalocsa, Kiskunlacháza, Mohács, Pusztamarót, Szekszárd és Tác környékén talált leletek 46 éremegyüttest foglalnak magukban, amelyek 1526.évi eseményekhez köthetők.
A konferencia záró előadásában Gálvölgyi Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum muzeológusa a tizenöt éves háború időszakának pénzforgalmát vizsgálta az 1590 és 1606 között elrejtett vagy előkerült éremleleteken keresztül. Mint mondta, az aranypénzek között jelentős regionális különbségek mutatkoztak: a nyugati vármegyékben elsősorban a magyar aranydukát volt jellemző, míg a hódoltság területén a török altin vált meghatározóvá. Hozzátette: a különbséghez a helyi pénzértékviszonyok is hozzájárulhattak.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Mészáros Márk Benjámin