A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemeskürty István Tanárképző Kar (NITK) Hungarológia Tanszéke konferenciát szervezett, ahol bemutatták az Óhazából az Újvilágba: A személyes történelem és helyszínek nyomában című köteteket. Az eseményt május 12-én tartották meg az egyetem John Lukacs Társalgójában.
Balla Barbara, az NKE NITK Hungarológia Tanszék tanársegédje a megnyitóban kiemelte, hogy a személyesen megismert történetek – a kivándorlásról, az új közösségek megalapításáról és fenntartásáról, valamint az anyaországgal való kapcsolattartásról – egyszerre mutatták meg a 20. század történelmének nagy folyamatait és az emberi kapcsolatok erejét.
Ványi Éva, az NKE NITK oktatási dékánhelyettese köszöntőjében arról beszélt, hogy történészként és oktatóként különösen közel érzi magához a témát. „A kivándorlás története a felsőoktatásban gyakran számokra és adatokra redukálódik, a kötetek azonban egészen más megközelítést kínálnak” – emelte ki. Kifejtette, hogy a személyes történetek és a vizuális emlékezet együtt teszik átélhetővé a múltat. Szerinte különösen fontos, hogy a kötetek közel hozzák a 21. század emberéhez a diaszpóra történetét.
Balogh Balázs néprajzkutató, az ELTE Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Néprajztudományi Intézetének igazgatója és az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjának főigazgatója előadásában az amerikai magyar diaszpóra történetét fejtette ki. Az előadó részletesen ismertette a magyar kivándorlás hullámait, rámutatva, hogy az Amerikai Egyesült Államokban ma mintegy másfél millió ember vallja magát magyar származásúnak, még ha közülük már csak kevesen beszélik a nyelvet. Elmondta: az első nagy kivándorlási hullám a 19. század végén indult, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia területéről mintegy kétmillió ember hagyta el Európát, közülük körülbelül 650 ezren voltak magyar nemzetiségűek. A kivándorlók többsége paraszti háttérből érkezett, és az amerikai bányákban, acélgyárakban talált munkát. Balogh Balázs kitért arra is, hogy az amerikai-magyar közösségek rendkívüli önszervező erővel rendelkeztek. Saját terepmunkájáról szólva felidézte, hogy Ohio egyik bányavidékén még a 2000-es években is talált olyan kilencven év feletti embereket, akik – mint fogalmazott – „úgy beszéltek magyarul, mint önök vagy én”.
Az előadás után kerekasztal-beszélgetést rendeztek, a szerkesztők, köztük Fenyvesi Anna, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Angol–Amerikai Intézetének oktatója és vezetője, valamint Bakos Réka, a kötet társszerkesztője és közgazdász részvételével, Szilágyi Péter, az NKE NITK Hungarológia Tanszék vezetőjének moderálásában. A beszélgetésen a szerkesztők arról meséltek, hogyan nőtte ki magát egy családfakutató Facebook-közösségből az Óhazából az Újvilágba című diaszpóratörténeti könyvsorozat. Szilágyi Péter megjegyezte: „Néhány éve még nem gondoltuk volna, hogy ebből könyv lesz, a személyes történetek azonban végül több mint száz családi emléket kapcsoltak össze közös történetté.” Fenyvesi Anna felidézte amerikai kutatásait és saját családtörténetének feltárását. Bakos Réka hangsúlyozta, hogy még a legapróbb emlékek is fontosak. „Magyarok mindenhol vannak” – tette hozzá Szilágyi Péter. A szerkesztők szerint a kötetek a családtörténetek mellett egyfajta mikrotörténeti mozaikokként kétszáz év magyar és amerikai történelmét is bemutatják.
Pap Andrea adjunktus, az NKE NITK Hungarológia Tanszék munkatársa záróelőadásában a diaszpóra, a nyelv és az identitás összefonódásáról beszélt, kiemelve az amerikai-magyar közösségek nyelvhasználatát, kulturális örökségét. Mint fogalmazott: „A magyar nyelv és a kultúra az identitás alapvető összetevője, és a diaszpórában különösen jól látható, hogy a közösségi élet, az egyház, a cserkészet vagy a családi hagyományok hogyan segítik a magyarságtudat fennmaradását.” Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban sokkal többen vallják magukat magyarnak, mint ahányan ténylegesen beszélik a magyar nyelvet. Az úgynevezett „amerikás magyar” nyelvhasználatról a kutató kifejtette, hogy az első generáció még erősen őrizte a magyar nyelvet, a második generáció gyakran kétnyelvűvé vált, míg a harmadik generációnál már sok esetben megfigyelhető a nyelvvesztés. Szó esett a magyar és az angol nyelv keveredéséről, a kódváltásról és a diaszpóra sajátos szóhasználatáról is.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes