
Az MTA Tudományos párbeszédek a nevelésről című konferencián kollégánk, Sütő Attila tartott előadást. A tanárképzés és a reality shock összefüggései a Debreceni Szakképzési Centrum pályakezdő oktatóinak körében címmel ismertette kutatását.
Prezentációjának középpontjában a pályakezdő oktatókat érő kezdeti sokkélmények (reality shock) és a tanárképzés felkészítő szerepének vizsgálata állt.
A Debreceni Szakképzési Centrum bevonásával végzett, SPSS-alapú elemzéséből kiderült, hogy a motivációt és a szakmai fejlődést nemcsak a tanárképzés minősége, hanem az intézményi kultúra, a mentorálás és az elméleti tudás gyakorlati alkalmazhatósága is erősen befolyásolja.
Kiemelte: a tanárképzés és a valós oktatói környezet közötti eltérések miatt a pályakezdők gyakran túlterheltséget, bizonytalanságot és fokozott stresszt élnek meg. Az előadó gyakorlati javaslataiban kitért arra, hogyan lehet a képzési programokat gyakorlatorientáltabbá tenni és erősíteni a pályakezdők támogatási rendszerét a szervezeti kultúra befogadóbb, támogatóbb fejlesztésével.
Az előadás értékét külön emelte, hogy a szakképzésben dolgozó fiatal oktatók nézőpontját bemutatva gazdagította a pedagóguspálya megújításáról szóló szakmai diskurzust.
Fontos üzenet: a pályakezdő tanárok helyzetének megértése és a támogatói légkör elengedhetetlen ahhoz, hogy a pedagóguspálya hosszú távon vonzó maradjon a fiatal oktatók számára.
Szöveg és fotó: Fináczy Ernő Oktatáskutató Központ