VII. Fiatal Numizmaták Konferenciája címmel szervezett kétnapos nemzetközi eszmecserét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemeskürty István Tanárképző Kara (NITK) együttműködésben a Nemzeti Pénzverésünk Fénykora Kutatóműhellyel november 24-i kezdettel a Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében.
Ludovikás öröksége és mai küldetése teszi az egyetemet a 250 éves numizmatika nemzetközi konferenciájának méltó helyszínévé – mondta el köszöntőjében Deli Gergely, az NKE rektora. E konferencián a múlt tárgyai és a jövő gondolatai kapcsolódnak össze, hiszen a tudományág fiatal képviselőinek is lehetőséget nyújt a bemutatkozásra – tette hozzá Veszelszki Ágnes, az NKE NITK dékánja.
„Jó érzés ilyen sok fiatalt látni a széksorok között!” – fejezte ki örömét megnyitóbeszédének elején Csóka Ferenc, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke, aki egyesülete történetét, illetőleg mai feladatait foglalta össze a hallgatóságnak.
A konferencia nyitóelőadását Roman Zaoral, a prágai Károly Egyetem archeológiai tanszékének történész kutatója tartotta Képek a XII. századi cseh dénárokon, terjedésük Közép-Európában címmel, erről bővebben is olvashatnak az egyetem tudományos portálja, a ludovika.hu cikkében.
A kétnapos eszmecserén cseh, német, román, szlovák és magyar szakemberek ismerhetik meg egymás numizmatikai kutatásának eredményét.
Szöveg: Sarnyai Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes