Rendkívüli érdeklődés mellett tartotta meg hagyományos Központi Nyílt Napját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Ludovika Campuson. Az eseményre több ezer középiskolás, szülő és pályaválasztás előtt álló fiatal látogatott el, hogy személyesen is megismerkedjen az egyetem sokrétű képzési kínálatával és azokkal a lehetőségekkel, amelyek Magyarország legvonzóbb felsőoktatási intézményévé teszik a közszolgálati pályák iránt érdeklődők számára. A hatalmas érdeklődés egyúttal történelmi pillanatot is jelentett az NKE életében: a Ludovika Campus az egyetem fennállása óta rekordszámú látogatót fogadott a nyílt napon, jelezve a közszolgálat és a kiemelkedő szakmai képzés iránti növekvő bizalmat és elkötelezettséget. A nap során a pályaválasztás előtt állók átfogó tájékoztatást kaptak a karok képzési kínálatáról, a hallgatói életről és a karrierkilátásokról.
Deli Gergely rektor köszöntőjében úgy fogalmazott, az NKE, a biztos jövő egyeteme egyben a „biztos jelen egyeteme” is, utalva arra, hogy akik itt végeznek – legyenek katonatisztek, rendőrtisztek, diplomaták, közigazgatási szakemberek, tanárok vagy vízügyi mérnökök –, azok szinte kivétel nélkül olyan állami vagy közszolgálati pályára lépnek, ahol garantált az elhelyezkedés, kiszámítható az előmenetel, és a fizetések már pályakezdőként is versenyképesek. A biztos jelen pedig az egyetemi évek minőségére vonatkozik: a Ludovika Campus Budapest egyik legzöldebb, legbiztonságosabb és legjobban felszerelt egyetemi területének számít, nagy arányban biztosít kollégiumi elhelyezést, és kedvező ösztöndíjrendszert működtet. Deli Gergely külön említést tett a 2026 tavaszán átadásra kerülő új oktatási épületről, valamint arról, hogy az NKE az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amely egyidejűleg két UNESCO-tanszékkel (mesterséges intelligencia, víztudomány) és egy nemzetközi kiválósági központtal (Európa-tanulmányok, politikai tudományok) rendelkezik.
Ezt követően a karok képzéseit a dékánok ismertették: Varga Réka, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar dékánja a kar közigazgatási és nemzetközi kapcsolatok szakirányait ismertette, kiemelve, hogy a hallgatók már az egyetemi évek során komoly gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek (például a 2024-es magyar EU-elnökség előkészítésében és lebonyolításában több mint száz diák vett részt). A dékán felhívta a figyelmet arra, hogy a kar egy amerikai NASPAA-akkreditációs eljárás előtt áll, amelynek pozitív kimenetele Európában egyedülálló lenne a közszolgálati képzések körében. Varga Réka hangsúlyozta, a végzettek jelentős hányada (70–80 százalék) közvetlenül a diplomaszerzést követően el tud helyezkedni a közigazgatásban.
Lippai Péter dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, ismertette, hogy a karon – a civil szak mellett – zajlik a Magyar Honvédség tisztjeinek képzése. A felvételt nyert hallgatók a tanulmányaik megkezdésével egy időben szerződéses katonaként kerülnek a honvédség állományába. A képzés négyéves alapképzés, amely során a hallgatók egyszerre teljesítik az egyetemi tanulmányi követelményeket és a katonai kiképzést is szigorú napirendben. A honvéd tisztjelöltek már az első évtől kezdődően illetményt kapnak, a kollégiumi elhelyezés díjmentes, az étkezés kedvezményes, az egyenruha és a felszerelés térítésmentes. Lippai Péter kiemelte, hogy a diploma megszerzését követően a végzettek hadnagyi rendfokozattal, szerződéses tisztként helyezkednek el a Magyar Honvédség alakulatainál; a leendő szolgálati helyet pedig a tanulmányi eredmények alapján kialakított rangsor szerint választják ki. Emellett civil szak is elérhető a karon, amelyre a hagyományos felvételi eljárással, katonai alkalmassági vizsgálat nélkül lehet bekerülni.
A kar végzettjei alkotják a Magyar Honvédség tisztikarának jelentős részét, beleértve a magasabb vezetői szinteket és a külföldi missziókban szolgáló állományt is. Aki tehát katonai pályát fontolgat, annak ez a kar a hazai felsőoktatás egyetlen képzési helye a hivatásos tisztképzésre – fogalmazott a dékán.
„Napjaink biztonsága jobban felértékelődik, mint valaha” – kezdte kari ismertetőjét Kovács Gábor r. vezérőrnagy, a Rendészettudományi Kar dékánja. A kar Magyarország egyedüli felsőoktatási képzőhelye, amely a teljes rendvédelmi palettát lefedi: rendőrtiszti, katasztrófavédelmi, tűzvédelmi és mentésirányítási, büntetés-végrehajtási, pénzügyi nyomozó (NAV) és magánbiztonsági képzéseket is indít. A diploma után azonnal hadnagyi (vagy tűzoltó hadnagyi) rendfokozattal, szerződéses tisztként helyezkednek el az adott szervnél – a dékán szerint „a marsallbotot mindenki a tarisznyájában hordja”, csak rajtuk múlik, meddig jutnak el. A női hallgatók aránya ma már közel egyharmad és a kar kifejezetten várja a hölgyek jelentkezését – hangsúlyozta Kovács Gábor.
Veszelszki Ágnes, a Nemeskürty István Tanárképző Kar (NITK) dékánja hangsúlyozta, a NITK azoknak kínál képzési helyet, akik magyar nyelv és irodalom, történelem, angol vagy német nyelv, földrajz, illetve természettudomány szakos tanárként szeretnének dolgozni, továbbá azoknak, akik tanító vagy óvodapedagógus szakot, valamint kommunikáció- és médiatudomány alap- vagy mesterképzést választanának. A dékán a kar öt fő erősségét emelte ki: az oktatás kiscsoportos, csoportonként alacsony hallgatói létszámmal, így a képzés valóban személyre szabottá válik. A hallgatókat mentorok támogatják a szakmai és gyakorlati fejlődésben. A kar hallgatói közössége különösen összetartó és aktív: számos kötelező órákon kívüli program, rendezvény és szabadidős esemény segíti mindezt. Kiemelten gyakorlatorientált a képzés, a hallgatók már az első félévtől bekapcsolódnak iskolák és óvodák mindennapjaiba, a „praktikum hét” keretében pedig teljes héten át hospitálnak az intézményekben. A tanárszakos hallgatók egy kiegészítő modul teljesítésével további bölcsész alapszakos diplomát is szerezhetnek, anélkül, hogy ez többlet államilag támogatott félévet igényelne. Anyagi szempontból is vonzó a kínálat – jegyezte meg Veszelszki Ágnes –, akik vállalják, hogy a diploma után a köznevelésben helyezkednek el, havi 150 ezer forint extra ösztöndíjban részesülnek a Nemeskürty István Ösztöndíj keretében, a többi tanulmányi és közszolgálati juttatás mellett. A dékán hangsúlyozta: a NITK különösen azoknak ajánlott, akik már az egyetemi évek során intenzív gyakorlati tapasztalatot, támogató közösséget és kedvező anyagi hátteret keresnek a pedagóguspálya megkezdéséhez.
Cimer Zsolt, a bajai Víztudományi Kar dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a víz nélkül néhány nap alatt megszűnne az emberi élet, ugyanakkor kevesen gondolnak arra, hány mérnök dolgozik azért, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű víz legyen elérhető – és ez a szám a klímaváltozás miatt egyre csak nőni fog. A bajai kar építőmérnöki, környezetmérnöki és vízügyi üzemeltetési mérnöki alap- és mesterképzést, valamint doktori programot kínál. A dékán hangsúlyozta: itt nem csupán diplomát szereznek a hallgatók, hanem teljes, kiszámítható életpályát. Az alapképzés után azonnal el lehet helyezkedni, a fizetések már 2-3 éven belül jelentős mértékben emelkednek, öt év alatt jellemzően megduplázódnak, és a vízügyi ágazatban a keresetek továbbra is exponenciálisan nőnek. A tudományos és akadémiai pálya iránt érdeklődők számára adott a lehetőség a tanulmányok folytatására mester- és doktori képzésen is. A bajai helyszín előny – folytatta a dékán –, az épület közvetlenül a Sugovica partján áll, így a terepi mérések, gyakorlati foglalkozások azonnal megoldhatók. A dékán külön büszkeségként említette, hogy 2026-ban a kar készíti fel azt a magyar szakembert, aki Magyarországot képviseli a World Space Week nemzetközi vízügyi és űrkutatási technológiai versenyén, ahol Kína, Németország, Dél-Korea és más országok legjobbjaival mérkőzhet meg.
Deák Melinda, az EHÖK gazdasági elnökhelyettese a hallgatói élet programjairól beszélt a látogatóknak. A kari bemutatók után külön termekben folytatódtak a részletes tájékoztatók, ahol a pályaválasztás előtt állók közvetlenül kérdezhettek az oktatóktól és a tanszékvezetőktől. Az egyetem Oktatási Központjának Aulájában felállított információs standoknál a diákok megismerkedhettek a karok és intézetek képzési kínálatával, a Ludovika Collegium, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, a szakkollégiumok tevékenységével, valamint a Ludovika Egyetemi Színpad programjaival. A könyvek iránt érdeklődők pedig ellátogathattak a Ludovika Könyvesboltba. A nyílt nap látványos programokat is kínált: a résztvevők megtekinthették a Gidrán harci járművet és egy tonfabemutatót. Akik a Ludovika Campus épületeit és létesítményeit szerették volna közelebbről is megismerni, vezetett campus-túrák keretében járhatták be az egyetem legfontosabb helyszíneit.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes