Köő Artúr: Nagy-Románia a tantermekben című művének bemutatójára május 30-án került sor; az eseményen Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára, Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke, valamint a szerző, Köő Artúr egyetemi tanársegéd, történész, kutató vettek részt. A beszélgetést Hoppál Hunor, az MTVA munkatársa moderálta.
A rendezvényen a szerző köszönetet mondott a meghívott vendégeknek a kötet elkészültéhez nyújtott segítségükért. Mint mondta, a mű írásakor szakítani szeretett volna azzal a narratívával, hogy a Magyar Királyság a dualizmus időszakában a nemzetiségeket elnyomó ország szimbóluma lett volna: munkájában forrásokkal támasztja alá, hogy ez nem magyar sajátosság volt, még ha az oktatáspolitika keretein belül meg is jelent némi asszimilációs szándék.
Hetzmann Róbert köszönetet mondott a Lakitelek Népfőiskola Alapítványnak a könyv megjelentetéséhez nyújtott pályázati segítségükért, majd elmondta: a második világháború után fordulat következett be Magyarországon. Egy kifejezetten nemzetellenes alapállású, a nemzeti kereteket meghaladni kívánó ideológiai irányvonal érvényesült, ekkor alakult ki az utolsó csatlós mítosza is. Eközben Romániában nemzeti alapállású kommunizmus épült ki, hasonlóan Csehszlovákiához, a szerb nacionalizmus pedig mindvégig jelen volt. E tények együtt járultak hozzá az Apponyi-féle népoktatási törvényekről kialakuló közhangulathoz, ami a tudományos világban teljesen tetten érhető lett. Köő Artúr részletesen tanulmányozta, miképpen változott az említett törvény megítélése korszakról korszakra, és az látszik, hogy a 1945 utáni magyar történetírásban a nemzetiségek retorikája, az utódállamok narratívája érvényesült. Ez vált a magyarországi hivatalos állásponttá, és 1990-ben sem történt felülvizsgálat e téren, így azok axiómává merevedtek. „Azt gondolom, hogy e könyv elgondolkodtatja a történettudomány művelőit, hogy a primer forrásokhoz kell visszanyúlni, ahogy Artúr is tette” – fogalmazott Hetzmann Róbert.
Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a téma kutatójaként arról szólt, hogy a Lex Apponyi számos szimbolikus lépést írt elő, ami a magyar lakosság számára rendkívül népszerű volt, ám a nemzetiségek körében ellenállást váltott ki. Ilyen volt a magyar zászló kitűzése, a címer kihelyezése a tantermekben, és az a tény – ami a legnagyobb jelentőségű, és az egyházi intézményekre is óriási hatása volt –, hogy előírta a pedagógusok fizetését. Utóbbi elváráshoz egyébként az állam segélyt biztosított az egyházaknak is, de ahhoz feltételeket szabott: igazodni kellett a központi tantervi jellegű előírásokhoz a nyelvtanításban. Tehát olyan helyzetbe szorította be a nem állami fenntartású intézményeket is, ahol a magyar állameszme, a magyar központi oktatási igazgatás súlya jelentősen megnőtt. Ebből konfliktusok keletkeztek, amelyeket megoldani 1914-től 1918-ig nem sikerült.
A beszélgetésen szó volt még Románia pozitív megjelenéséről a korabeli világsajtóban, a magyarországi román és a romániai magyar kisebbségek helyzetéről, az asszimilációról és az erdélyi magyar iskolarendszerről is.
A kötet az interneten megrendelhető.
Szöveg: Kovács Lilla
Fotó: Mészáros Márk Benjámin