A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont a Grammatikavita az iskolában című rendezvénynek a Nemeskürty István Tanárképző Kar (NITK) szervezésében május 20-án, amely a magyar nyelvtudomány történetének és a grammatikai kérdések oktatásbeli szerepének izgalmas témáját járta körül. A programot Blankó Miklós, az egyetem tanársegédje, dékáni kabinetvezető nyitotta meg, aki Arany János 1891-ben megjelent, Grammatika versben című művéből idézve vezette fel a nyelvészeti viták időtlen aktualitását. A költemény sorai humorosan mutatták be a nyelvészek eltérő szemléletét, amely a mai napig meghatározza a nyelvhelyességről és a grammatikáról szóló diskurzusokat.
A rendezvény bevezető előadását Vladár Zsuzsa habilitált egyetemi docens, a NITK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója tartotta. Előadásában három fő tanulságot emelt ki: a nyelvészet alapfogalmai és terminusai 1500-2000 évre nyúlnak vissza; a felvilágosodás korától tudományos paradigmák formálták a nyelvészeti irányzatokat; napjainkban pedig ezek a paradigmák egymással versengve léteznek. Vladár Zsuzsa előadása a grammatika történetét a görög és a latin gyökerektől a modern nyelvészeti irányzatokig követte nyomon, különös hangsúlyt fektetve a filológia, filozófia és retorika szerepére.
Vladár Zsuzsa részletesen bemutatta, hogyan alakult ki a grammatika fogalma az ókori Görögországban és Rómában, kiemelve Dionysius Thrax és Apollonius Dyscolus munkásságát, akik az alapvető nyelvi egységeket és a szintaxis kérdéseit fektették le. A középkorban a latin nyelv dominanciája és a bibliai szövegek hatása formálta a nyelvtant, míg a reformáció és a felvilágosodás az anyanyelvi oktatás és a nyelvi normalizáció iránti igényt hozta előtérbe. Magyarországon Szilveszter János 1539-es grammatikája és Szenczi Molnár Albert munkái jelentették a magyar nyelvtudomány első lépéseit, amelyek a latin mintára épültek, de már a magyar nyelv sajátosságait is figyelembe vették – foglalta össze a szekértő.
A romantika korában a nyelv az identitás kifejezőjévé vált, amit a Magyar Tudományos Akadémia megalakulása is erősített. A pozitivizmus és a strukturalizmus korszaka, például Ferdinand de Saussure munkássága révén, a nyelvet mint jelrendszert vizsgálta, míg a 20. században a generatív és kognitív nyelvészet új megközelítéseket hozott. Magyarországon a hagyományos leíró grammatika mellett a generatív és kognitív irányzatok főként az akadémiai szférában jelentek meg, de a közoktatásban még nem terjedtek el széles körben.
Az előadást kerekasztal-beszélgetés követte, amelyet Nagy Dóra tanársegéd moderált. A beszélgetés résztvevői – Gréczi-Zsoldos Enikő habilitált egyetemi docens, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oktatója, Pomozi Péter, a NITK tanszékvezető egyetemi docense, Constantinovits Milán, a Matthias Corvinus Collegium (MCC) szakmai igazgatója és Vigassyné dr. Asztalos Anikó, az MCC programvezető-helyettese – a grammatika oktatásának gyakorlati kérdéseit vitatták meg. A résztvevők a felsőoktatás, a közoktatás, a tankönyvírás és a tanítási módszerek perspektíváiból közelítették meg a témát, hangsúlyozva a nyelvtantanítás kihívásait és lehetőségeit.
A beszélgetés nyitókérdése az volt, hogy milyen grammatikát érdemes tanítani az iskolákban, és milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a tanárok számára. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a nyelvtantanítás dilemmái részben abból fakadnak, hogy a diákok nyelvi érdeklődése és a tananyagok közötti szakadék jelentős. Egy 2012–2013-ban végzett kutatásra hivatkozva a szakértők kiemelték, hogy a diákok 60–80 százaléka az irodalomtantást részesíti előnyben a nyelvtannal szemben, és csupán 18 százalékuk találja élvezetesnek a grammatikai témákat. Ez a helyzet megnehezíti a tanárok helyzetét, akiknek egyszerre kell motiválniuk a tanulókat és alkalmazkodniuk a tantervi elvárásokhoz.
A beszélgetés során felmerült, hogy a hagyományos, leíró nyelvtantanítás mellett szükség lenne a diákok nyelvi tudatosságának fejlesztésére. A szakemberek hangsúlyozták, hogy a grammatika oktatásakor nem elég a szabályok mechanikus átadása, a diákokat arra kell ösztönözni, hogy megértsék a nyelv működését és saját nyelvhasználatukkal is kapcsolatba hozzák azt. A tanárok felelőssége, hogy a nyelvtant ne elvont szabályrendszerként, hanem a kommunikáció eszközeként mutassák be, amely szorosan kötődik a diákok mindennapi nyelvi tapasztalataihoz.
A digitális kor hatásai is szóba kerültek, különösen a helyesírás oktatásának kontextusában. A résztvevők megvitatták, hogy a közösségi média és az okoseszközök elterjedése jelentősen befolyásolja a diákok nyelvhasználatát. Egy korábbi vizsgálat eredményeire hivatkozva kiemelték, hogy a diákok körében a digitális kommunikáció – például csevegőüzenetek, közösségi média posztok – laza, informális nyelvi normái dominálnak. Ez gyakran ütközik a formális nyelvhasználati elvárásokkal, amelyeket az iskolai szövegek, például esszék vagy hivatalos levelek megírása követel meg. A szakértők szerint a diákok sokszor nem érzékelik a különbséget az informális és a formális nyelvi regiszterek között, ami kihívást jelent a helyesírási készségek fejlesztésében.
Példaként elhangzott, hogy a digitális szövegekben gyakori rövidítések, emotikonok vagy szlengkifejezések más jelentést hordozhatnak a kontextustól függően. A tanároknak ezért nemcsak a helyesírási szabályokat kell átadniuk, hanem meg kell tanítaniuk a diákokat arra is, hogyan értelmezzék és alkalmazzák a nyelvi jeleket különböző helyzetekben. Ez különösen fontos a digitális kommunikáció korában, ahol a nyelvi normák gyorsan változnak, és a diákok gyakran az informális nyelvi mintákat tekintik elsődlegesnek.
A beszélgetés során felmerült az is, hogy a nyelvtantanítás nem lehet elszigetelt a kulturális és szociális kontextustól. A szakértők egyetértettek abban, hogy a diákok nyelvi tudatosságának fejlesztése során figyelembe kell venni a közösségi és társas interakciókat, amelyek formálják a nyelvhasználatot. A cél nem az, hogy a diákokat eltiltsák az informális nyelvi formáktól, hanem hogy megértsék, mikor és hogyan kell alkalmazniuk a formális nyelvi normákat. Ez a megközelítés segíthet abban, hogy a nyelvtantanítás ne csak szabályok memorizálásáról, hanem a diákok nyelvi identitásának és kommunikációs készségeinek fejlesztéséről is szóljon.
A kerekasztal-beszélgetés a résztvevők egyebek mellett azt is hangsúlyozták, hogy a nyelvtantanítás sikeressége a tanárok kreativitásán és rugalmasságán múlik. A digitális kor kihívásai és a diákok változó nyelvi környezete új megközelítéseket igényelnek, amelyek egyszerre tiszteletben tartják a nyelvi hagyományokat és alkalmazkodnak a modern kommunikációs trendekhez.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes