Közszolgálati tevékenysége nyomán részesült szakmai kitüntetésben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemeskürty István Tanárképző Karának (NITK) két oktatója, Gruber László, a Földrajz és Természettudomány Tanszék közszolgálati docense, valamint Stárics Roland, a tanszék tanársegéde április 17-én.
A 2007-ben a MOL által alapított, 2023-tól a MOL – Új Európa Alapítvány gondozásába került Mester-M Díj az egyik legrangosabb hazai szakmai elismerés, melyre a tanítvány is jelölheti a mesterét. A díjat azoknak a pedagógusoknak, tanároknak és edzőknek ítéli meg a kuratórium, akik kitartó, eredményes munkájukkal segítik a 11–18 éves fiatalok fejlődését a sport, a művészetek vagy a tudományok területén. Ebben az évben az alapítvány felhívására mintegy 300 pályázat érkezett: számos tanár és edző kapott több, egymástól független egyéni jelölést kollégáktól, tanítványoktól és szülőktől; voltak, akiket tanítványaik csoportosan neveztek a díjra. A személyenként ötmillió forinttal járó elismerést az április 17-én megrendezett Mester-M Díjátadó Gálán végül tizenöt pedagógus, tanár és edző vehette át, köztük volt Természettudomány kategóriában az NKE NITK Földrajz és Természettudomány Tanszékének két tanára. Díjukhoz ezúton is gratulálunk! A díjátadóról bővebben a fidelio cikkében olvashatnak.
Szöveg: Sarnyai Tibor
Kép forrása: MOL - Új Európa Alapítvány Youtube-csatorna, fidelio.hu